A bőség és gazdagság befogadása

A bőség és gazdagság befogadása

Minden rendelkezésre áll.

Ezt tanítottam A Bőség Kristályai workshopon, aminek a felvétele elérhető. Ez nem egy légből kapott kijelentés, hanem a teljes Univerzum működésének alapelve, univerzális törvény.

Egy kedves résztvevő ezzel kapcsolatban a következőt kérdezte:

„De mi a helyzet azzal, hogy én fel vagyok-e készülve rá?”

A kérdés nagyon jó és tanulságos, amiből mindenki profitálhat ezért közzéteszem a választ és ötletet is adok a megoldáshoz.

A kérdésben rejlik a lényeg. Ha már egy célt, kérést meg tudunk fogalmazni, megszületett a gondolat, akkor arra készen vagyunk. Fel sem merülne a gondolat, ha ez nem így lenne. Elérhetjük, megteremthetjük.

Azonban, mint tudjuk nem a Dzsinn vagy a jótündér fogja odavarázsolni az aranyrudakat, a célokért tenni is kell, hajlandóvá kell válni a változásra. Bármit is jelentsen ez.

Ha már felmerül a kérdés, hogy be tudom-e fogadni a bőséget, a jóllétet,  gazdagságot és pénzt, az azt jelzi, hogy a mélyben egy olyan minta húzódik, ami azt súgja: nem vagyok rá érdemes.

 Tehát önértékeléssel, önszeretettel kapcsolatos blokknak az oldásán szükséges ügyködni.

Hogyan?

Mutatok néhány kérdést, amivel közelebb tudsz jutni a megoldáshoz és megtalálhatod az elzáródás eredetét.

  • Hogyan zár el a megfogalmazott gondolat a – be tudom-e fogadni – a jobb élettől?
  • Milyen hiedelem áll mögötte?
  • Igaz-e számodra ez a hiedelem?
  • Ki vagy mi az a hang aki azt súgja, hogy nem érdemled meg?
  • Mit akar veled elhitetni ez a részed, aki azt gondolja: nem lehet az enyém?

Válaszold meg magadban ezeket a kérdéseket, engedd felszínre törni a benned rejlő bölcsességet.

Köss békét magaddal mindazért, amit felfedeztél és alakítsd ki az új szemléletedet, amivel azonosítani kívánod magad.

Ehhez itt egy bőség megerősítés:

Megengedem magamnak, hogy jóllétben kényelmesen éljek, ehhez minden anyagi forrás rendelkezésemre áll!

Amennyiben hasonló dilemmákat fedezel fel magadban, akkor itt az ideje, hogy feltérképezd a pénzzel való kapcsolatodat és megismerd a pénz 3 titkos alapelvét, hogy több pénz kerüljön és maradjon a zsebedben.

Vegyél részt az ingyenes Pénz Titkai webináriumon, ahol teljes megvilágításba kerülnek a pénzről alkotott elképzeléseid és számos ötletet kapsz a változtatáshoz.

Semmi vesztenivalód nincs, regisztrálj most:

PÉNZ TITKAI WEBINAR

Titkos segítők a parkoláshoz

Titkos segítők a parkoláshoz

A belvárosban kövek beszerzésére indultam az egyik kedvelt üzletbe és amint a közelébe értem  bevetettem a titkos módszert egy parkolóhely teremtéséhez.

Ha autóval közlekedsz bizonyára te is tapasztalod, hogy üres, megfelelő méretű helyet az úticélodhoz közel  találni gyakran szép kis feladat.

Visszaemlékszem arra az időre, amikor elkezdtem ismerkedni az angyali segítőkkel. Ámulattal és csodálattal telve tanultam, hogy az ismert arkangyalokon kívül milliónyi angyal működik közre az univerzumban és szinte minden feladatnak megvan a maga felelőse, így van parkolást támogató angyal is. (tovább…)