Február második hete mi másról szólhatna, mint a szeretetről, szerelemről és a romantikáról.  És most nem csak a nagybetűs  szeretetre gondolok, hanem nagyon is a földi, a testi aspektusaira a szeretetnek. Hiszen a vágy kifejezésre juttatása, az összetartozás öröménenek testi  megélése is hozzátartozik az egészséghez és teljességhez.

“A szerelem misztériuma a lélekben gyökerezik,karneol

de mégis a testben szökken szárba.” – John Donne: Eksztázis

 Azért hogy teljesebbé tegyük a napot,  felkészítsük magunkat a szeretet befogadására és  csábító erőnket aktíváljuk a kristályokat most is bevethetjük a cél érdekében. Válasszunk kristályokat testi és érzelmi állapotunk szerint és kérjük segítségüket. Mivel a napokban minden csatornán a Valentin nap zuhog ránk az érzelmeink igencsak felkorbácsolódnak így vagy úgy, amit még a hold növekvő ereje is támogat. Akár párunkkal ünnepeljük a szerelem napját,  akár barátokkal vagy egyedül helyezzük a hangsúlyt a szeretet energiájára.

A Valentin nap nekem nem a romantikus szívecskés kötelező jellegű netán  csöpögős ünnepét jelenti a szeretetnek párkapcsolatok tekintetében, hanem sokkal inkább a könnyed játékos, flörtölős változatát, amikor szabadon engedjük az érzékeink szárnyalását.

Tudom,  nem mindenkinek egyformán könnyű a feloldódás vagy lehet, hogy csak fáradtak vagyunk az intim játékos együttléthez, ezért segítségünkre lehetnek az afrodiziákumok a megfelelő hangulat eléréséhez. Bár az ásványok és kristályok klasszikusan nem tartoznak a szenvedély keltő afrodiziákumok közé, mégis eredményesen hozzájárulhatnak a kívánt célhoz.

A következő kövek a kedvenceim a kristály afrodiziákumok közül:

Jasper_red2a vágy felébresztéséhez – vörös jáspis

a vágy fokozásához – karneol

játékossághoz – narancs kalcit

romantikához – sötétrózsaszín rózsakvarc

 Vörös jáspis: stimulálja a gyökércsakrát és aktíválja a kreatív energiát. Segít felébreszteni a kundalini energiát. Támogat a szexualitással kapcsolatos félelmek és a bűntudat feloldásában.

Karneol: a gyökércsakra energiáját a szakrális csakrába továbbítja, ahol a nemi szervek működését  a tűz erejével táplálja. Magabiztosságot kölcsönöz és fokozza a szexuális vágyat. narancs kalcit

Narancs kalcit: érzelmi stabilitást nyújt az ismeretlen tájak felfedezéséhez, és játékosságot, könnyedséget biztosít. Támogatja a szexuális erőt és a kreativitást, fokozza a karneol hatását.

Rózsakvarc: a szerelem hullámaival áraszt el, így felemeli a testiséget egy magasabb minőségbe. Összeköti a testet a lélekkel, hogy egységben forrjon össze a nő és férfi.

Szerezz be mindegyikből egyet, és tisztítsd meg a kristályokat.

Hogyan  használd őket?  Megmutatom!

–          Hordozd magaddal néhány napig mind a négy követ és akár hányszor a kezed ügyébe kerülnek a kristályok egy pillanatra vetíts lelki szemeid elé egy ideális képet, melyben elképzeled önmagad és a partnered az intim együtt töltött órák során.

–          Relaxálj, meditálj a kiválasztott kristállyal vagy mind a néggyel egyszerre és figyeld meg milyen hatással van rád a folyamat. Ha a felszínre kerül egy-egy régi kép, érzelem, fájdalom csak hagyd, hogy feloldódjanak a múlt kísértései és átadják helyüket az újnak.

rózsakvarc szív ékszer

–          Helyezd a köveket a fürdővízbe készülés során és érezd, hogy a kritályok támogató rezgését továbbítja a víz és teljesen átjárja testedet  a vágy, hogy összeolvadj partnereddel.

–          A kristályok hatását tovább fokozhatjuk Afrodité aura permettel, mely felébreszti  a bennünk szunnyadó szépséget és szerelmet.

Kalandra fel!

Share This