Édesanyámat kórházi kezelésre kísérem már jó néhány napja ugyanarra az időpontra. Bár mindenki előre megadott időre érkezik, általában fél óra csúszás mindig van, így van időm bőven figyelni a betegeket és kísérőiket, akikkel nap mint nap találkozom.

 

Kicsivel utánunk szokott érkezni két középkorú férfi, akikről első ránézésre nehéz volt eldönteni ki a beteg és ki a kísérő. Aztán egyik nap szóba elegyedtünk, mondhatnám inkább ő vágyott a meghallgatásra. Elmesélte, hogy ő is kezelés alatt áll egy másik kórházban, ráadásul jó hosszú, egy teljes éves kezelésre szorul szigorú napi ellenőrzés mellett hepatitis C fertőzés miatt.

Hm. Fertőző májbetegséget, manapság csak bizonyos módon lehet beszerezni. És valóban. A férfi aki kb. 50 évesnek látszik, de még a negyedik X-et sem érte el súlyos drogfüggőségben egy használt tűvel fertőzte meg magát. Elmondása szerint már tiszta nem csak a drogtól, de az alkoholtól is, hiszen ez a kezelés előfeltétele. Tisztában van vele, hogy ez az utolsó esélye, hogy rendbe jöjjön és visszatérjen egy elfogadható életbe.

 

Bevallom, amikor elmondta, hogy a kezelése kb. 8 millió forintba kerül az agyamat elöntötte a düh és az értetlenség.

Nem az összeg hallatán, hanem mert ez csak egyik része a sztorinak. Az elvonó kúra, ami kb. 1 év, de ki tudja összességében a visszaesésekkel mennyi idő lehetett szintén horribilis összegre rúg. És persze a TB fizeti egy olyan ember éveken tartó kezelését, akinek a társadalmi hozzájárulása, hát enyhén szólva nem túl sok. Bár nem tudom, hogy hány éven át élt munka nélkül az utcán kéregetésből, segélyekből, csalásból, hazugságból és lopásból, feltehetőleg az aktív pénz kereső évei alatt sem keresett bruttóban annyit (ha egyáltalán valaha is dolgozott hivatalosan), mint amennyibe kerül a megmentése.

Persze nálunk ilyen a társadalombiztosítás rendszere. Semelyik TB rendszer sem tökéletes, de bevallom eléggél felháborít, hogy a társadalom perifériáján lévő emberre költik azoknak az adózóknak a pénzét, akik hónapról hónapra perkálják a járulélokat és adókat. Az USA-ban és más államokban ha valaki nem termel és fizeti magának az EÜ ellátást, csak minimum ellátást kap vész esetén.

Szerintem ez jelenti azt, hogy egy ember nem csak él bele a nagyvilágba, hanem felelősséget vállal az életéért. Nem várja, hogy majd a szülők, az állam vagy bárki kihúzza a csávából, hanem gondolkodik, előre tervezi az életélt.

 

Aztán ahogyan beszélt tovább a férfi arról hogyan segíti a hajléktalan szállón élő társait és a szándékáról, hogy szeretne újra dolgozni valami megérintett és egy más aspektusból kezdtem látni ezt az emberi történetet.

Mi változtatta őt meg, hogy véget vessen az önpusztító mechanizmusnak? Erre nem tudom a választ, valószínű több minden kellett hozzá, bár az biztos, hogy az a megtapasztalás, amikor a haláltól csak leheletnyire volt egy túladagolás miatt örök nyomot hagyott benne.

Mibe kapaszkodik a hosszú úton? A hitbe és a jézusi tanításokba. A hit ad erőt a változáshoz olyannyira, hogy már hasonszőrű társait is buzdítja a változásra. És ez az ő ajándéka a társadalomnak, embertársai részére.

 

Valljuk be, Te és én akik remek életet élünk hiszen stabil anyagi háttérrel az interneten kommunikálunk ami egy életszínvonal mutatója, nem vagy kevéssé érjük el ezeket az embereket. Vagy ha mégis a szakadék oly nagy, hogy nem tudunk számukra hitelesek lenni. Viszont az a lélek, aki megjárta a pokol bugyrait saját példája által élő bizonyíték arra, hogy mindig van kiút. Ő ezt tanítja.

De mi a Te ajándékod az emberiség számára??

Share This