Szeretet egysége kristályháló

Szeretet egysége kristályháló

Szeretet egysége – egység szeretete kristályháló

Minden a szeretetből indul és oda tér vissza. Ez egy folyamatos áramlás, amelynek a középpontja a szívünk. Hiszen a szív a legerőteljesebb oszcillátor, amely befogadja és áramoltatja a szeretet rezgését.

A július negyedikei újholddal úgy érzékeltem, hogy teljesen más energia köszöntött be, mint a korábbi hónapokban: felszabadultabb, könnyebb, derűsebb.

Először azt gondoltam, hogy csak a bennem zajló változásokat élem így meg, ezért kíváncsi voltam számomra hiteles tanítók tapasztalatára. Hasonló benyomások jöttek több helyről, amit az asztrológiai képletek is remekül mutatnak.

A minap meditációban egy korábbi élményem csodás helyszínére vezettek az égiek, ahol újra össze kapcsolódtam az áldott kristályos víz energiájával több módon is. Ez Maui szigetén a hét Szent Medence vízesés. A víz energiájával való összekapcsolódás, az érzelmek tisztítása és a kapcsolatok áthangolása most rendkívül időszerű, amit a bolygóállások is mutatnak. Kedvenc asztrológusom Tom Kaypacha beszélt erről a heti  Pele riportjában.

 

Kíváncsi voltam, hogy a július 7-i Áldott Víz meditációt követően milyen kristályok támogatnak méginkább ebben a folyamatban, ezért Michael Eastwood kártyájához fordultam. (tovább…)

Tárd nagyobbra szíved kapuját

Tárd nagyobbra szíved kapuját

Előfordult már veled,  hogy leordítottad a gyereked, a társad egy apróságért és később értetlenül kérdezted önmagad hogyan történhetett ez?
Kihozott a kollégád a sodrodból és nem úgy viselkedtél ahogy kellett volna?
Bizonyos emberek, akikkel normális a kapcsolatod, mégis kiakasztanak és dührohamot kapsz?

Persze rá lehet fogni a túlfeszítettségre, a stresszre és más okokra is.
Sokan takaróznak azzal, hogy valójában szeretetből teszik, a másik érdekében.Vagy hogy az a viselkedés belefér a kettejük a kapcsolatába, és nem kell annyira véresen komolyan venni, amiket mondunk. Én nem osztom ezt a véleményt, mert a szavaknak pont olyan ereje van, mint a tetteknek.
(tovább…)

Rózsakvarc, a szeretet kristálya

Rózsakvarc, a szeretet kristálya

Rózsakvarc és Chamuel arkangyal

Angyali kristályok – írta Hazel Raven

Ebben a hónapban Hazel egy nagyon fontos témának szenteli  cikkét, a Szeretetnek és kedvenc angyalának Chamuelnek.

A szeretet nagyon fontos életünkben. Amikor szeretet van az életünkben sokkal jobban érezzük megunkat számos módon. Életünk során különböző féle szeretet tapasztalunk meg. Szerelmet partnerünk irányában, szeretjük  családunkat, barátainkat és háziállatainkat. A szeretet gyakran feltételekhez kötött vagy másoktól függ, ezért a veszteség mély fájdalmát éljük meg, amikor nincs más aki viszont szeressen. Hazelt gyakran kérdezik arról, hogy milyek kristályt vagy angyalt szólítsuk a szeretetteli partnerkapcsolat bevonásához, és különösképp hogyan találjuk meg a Lelkitársat vagy Ikerlángot.

A lélektárs az a személy, aki iránt természetes mély  vonzalmat vagy kompatibilitást érzünk. A lélektársak a lélek családunk tagjai, azok akikkel sok tapasztalatot gyűjtöttünk össze és gyakran közös életet éltünk. Segítenek nekünk a fejlődésben és a növekedésben, alakítják és átalakítják a karmát. Amikor a Forrás által megteremtődtünk csoportokban jöttünk létre. Ebben a csoportban lévő lelkek lélektársként ismertek, azonos frekvenciával vagy rezgéssel rendelkeznek.  A lélektárs olyan valaki, akihez lelki szinten nagyon közel állunk, akivel valószínüleg sok közös életet töltöttünk el. Egymás iránt mély szeretetet érzünk és egy tartós spirituális kötődést. Életünkben számos lelkitársunk lehet akár egy időben, ők azért kerülnek az életünkbe, hogy segítsék spirituális fejlődésünket.

A másik vonatkozó koncepció az Ikerláng vagy ikerlélek, akiről azt tartják, hogy az igazi lélektárs. Az ikerláng szó szerint a lelkünk másik fele. Azt tartják, hogy az ikerlánggal való kapcsolat a legteljesebb az összes kapcsolatunk közül. A lélek fejlődése határozza meg az ikerlánggal való találkozás és együtt maradás lehetőségét. Az ikerlánggal való találkozás felgyorsítja a spirituális növekedést és a lélek fejlődését.

A rózsakvarc megerősítése: „ A lelkem az univerzális szeretet és béke zenéjére táncol ”.

És most a tudomány:

Kémiai összetétel: szilicium-dioxid SiO2        Kristályrendszer:  trigonális              Keménység: 7

Jelleg: általában nagy tömbökben bányásszák, a titánium és mangán szennyeződés adja a kristály rózsaszín színét. Ezek a szennyezők azonban akadályozzák a nagy egyéni kristályok növekedését. A nagyobb rózsakvarc csúcsokat a nagy nyers tömbökből  csiszolják.

Szín: Világostól sötét rózsaszínig.  A csillag rózsakvarc rutil tartalmának köszönhetően aszterizmust mutat. Ez a csillag hatás a csiszolt felületen látható ahogyan a fény megtörik.

Kulcsszó: Szeretet

A rózsakvarc az egyik legvonzóbb változata a kvarcoknak. A rózsakvarc általában túl világos vagy homályos csiszolt drágakő készítéshez, azoban néhány megfelelő tisztaságú és színű különleges darab előfordul drágakő készítéshez. A legtöbb ilyen rózsakvarcot kabosonként alkalmazzák, ahol a tisztaságnak nem olyan jelentős a szerepe mint a színmélységnek. A rózsakvarc szintén nagyon kedvelt ásvány dísztárgy készítéséhez; gömböt, piramist, gyógyító pálcát és obeliszkeket is faragnak belőle.

Rózskristályos rózsakvarc akvarcot Braziliában, Madagaszkáron, USA-ban (Dél-Dakota) és Indiában bányásznak. Brazilia az egyetlen olyan hely, ahol szépen fejlődött kristályos rózsakvarc  található. A rózsakvarcról azt tartották, hogy csak tömbösen növekszik elsődlegesen pegmatitos közegben. A kristályok jelenlétének hiánya kissé rejtélyes, hiszen a makroszkópikus kvarcok jól fejlett kristályokká növekednek egyéb változataikban. A kristályos rózsakvarc annyira gyönyörű, hogy amikor az első ilyent megtalálták a világ minerológusai hamisnak könyvelték el és figyelmen kívül hagyták.

Fizikailag: a csodás rózsakvarc ot régóta hatékonyan használják a szív gyógyítására minden szinten. Hasznos azoknak akiknek elfáradt a lelke, Alzheimer kórban, demenciában, Parkinson kórban szenvedőknek. Fájdalom csillapításra is előnyös, valamint égési sebek és forrázási sérülések gyógyítására is. Fantasztikus drágakő esszencia készíthető belőle, ami fiatalon és rugalmasan tartja a bőrt.

Érzelmileg:  a rózsakvarc lágy szeretet energiát áraszt, amely nyugtatólag hat az érzelmekre. A rózsakvarc rezgése vagy a jellemző rezonanciája remek bármilyen bántalmazás esetén. Kíváló középkori életút válság esetén, amikor a régi minták feloldása és átértékelése szükségszerű. Minél világosabb a rózsakvarc színe annál szélesebb, magasabb és mélyebb a belőle áradó szeretet rezgése. A nagyon világos természetes rózsakvarc magasan hangolt és érzékeny, a spirituális beteljesedés igéretét hordozza.

Mentálisan: a rózsakvarc nagyon jó a gyerekeknek, az újszülötteknek és a megszületendő magzatoknak. Ideális azok számára is akik belső gyermeküket hozzák felszínre vagy bármilyen új vállalkozás létrehozásához. A rózsaszínben lévő piros aktíválja az energiát, míg a fehér spiritualizálja a törekvést.

Pszichésen: a rózsakvarc teljes mértékben egyensúlyozza az érzelmi testet. A szeretet rezgésére való ráhangolódáshoz alkalmazzák. A rózsakvarc aktívan dolgozik a szív csakrán, lágyan tisztítja és átalakítja az önértékeléssel, magabiztossággal és önmagunk elfogadásával kapcsolatos minden eltárolt negatív energiát. A szépséges rózsaszín mandalájában a remény sugarát hordozza. A rózsaszín melegség felold minden ellenállást, megengedővé tesz, hogy a szívünk minden szegletébe befogadjuk a szeretet teljes megvalósulását. Lehetővé teszi a pozitív energia integrálódását a csakra rendszer mind a hét szintjén. A pozitív energiáját  a szeretetnek, együttérzésnek, az egység megértését a sokféleségben, a toleranciát, megbocsájtást és végső soron az univerzális szeretet és ön-szeretet tökéletes kifejeződését a mikro- és makrokozmosz minden szegletében.

Spirituálisan: a csillag rózsakvarc a rózsaszín sugár legerőteljesebb drágaköve, épp ezért  a kristályterapeuták és az angyali s mesteri energiákat közvetítők áhított kristálya. A csillag rózsakvarc  szerkezetében lévő rutil tűkristályok megállítanak minden külső nem-kívánatos zavaró energiát mind a fizikai, mind a spirituális világból. A rutilt a negatív energiák kiszorítása által gyógyításra és az aura egyensúlyozására használják. A fizikai, éteri és asztrál testeken fejti ki hatását.

Mágikusan: számos ember, aki az angyalok ösvényét tapossa igazán szenvedélyes az isteni rózsaszín erő fizikai megnyilvánulása iránt. Ideális magunkkal hordani vagy viselni a rózsakvarcot stresszes helyzetekben. Műtét vagy fogorvosi kezelés  után is jó ha használjuk. A rózsakvarc  megnyugtat, lecsillapít, békét teremt. Könnyen hozzáférhető és nagyon hasznos, egy igazi ajándék kristály. Számos kristály kedvelő hord magánál néhány plusz rózsakvarcot, hogy másoknak ajándékozza stresszes időszakokban. A rózsakvarc szerény is, alázatra tanít a feltétel nélküli szeretet rezgésének megértése által.  Jó szövetséges a feszült, nehéz időkben, amikor az élet csak egy hosszú kínlódás.

Meditáció: a Braziliából származó jól fejlett kristályos rózsakvarc igazán csodás és különösen a rózsaszín sugár energiájának továbbítására fókuszált. Drágakő esszencia készítésére, Föld gyógyító szertartások és piramis aktíválásokhoz is használják. Energiája megváltoztathatatlan és nem úgy mint a normál rózsakvarc esetében soha nincs szükség a  hagyományos tisztítási eljárásra, csak a szándék általi könnyed tisztításra. A bolygó számos különleges pontján helyezték el a világbéke érdekében. A szeretet talizmána.rózsakvarc angyal medál

Egyéb információ: kíváló kristály krízis esetén. Számtalanszor feljegyezték, hogy rossz hír esetén a rózsakvarc medál széttört viselője nyakában. Ez a kő igazán tudja hogyan szeressen, még az ’áldozati’ szeretetet is megtanítja. Áldozatot hoz érted, inkább eltörik, mint hogy a szíved törjön meg.

Elhelyezés: önértékelés növelése és mély ellazulás érdekében  helyezzünk 12  rózsakvarcot (koptatott marokkövet) egyenletesen testünk köré. Csukott szemmel pihenjünk amíg a kristályok közt vagyunk. Viseljük medálként védelemhez vagy nehéz érzelmi időszak során. Helyezzünk egy nagy darab rózsakvarcot a hálószobákba , így betölti otthonunkat a szeretet rezgésével. Az íróaztalra elhelyezett rózsakvarc a munkahelyen harmóniát teremt.

Tisztítás: tartsuk a követ jónéhány percig folyó víz alatt és vizualizáljuk ahogyan az egyensúlytalanságok kimosódnak. Azután tegyük a napfényre megszáradni.

Angyal: Chamuel arkangyal (Kamael)

Nevének jelentése: ’Aki Istent látja’

Chamuel arkangyal öleléseAz isteni arkangyal fellobbantja és kiterjeszti a tiszta feltétel nélküli szeretet lángját a szív csakrádban. Ez a láng felold minden ellenállást amit még hordozol, hogy bekövetkezhessen a feltétel nélküli támogató szeretet teljes manifesztációja a szív csakra rendszerében.

Chamuel arkangyal fénytemploma St Louis, Missouri, USA felett van. Kérheted, hogy álmodban gyakran látogasd meg ezt a helyet, azért hogy a szív csakrádat átalakítsa a szeretet. Boldogan és pozitívan fogsz ébredni – lehet, hogy még az álmaidra is emlékezni fogsz. Ez a technika különösen erőteljes, ha helyzeteket vagy embereknek kell megbocsájtanod és elengedned.

Chamuel arkangyal minden kapcsolatunkban segítségünkre van, különösen életet megváltoztató kapcsolati szituációkban, mint konfliktusok, válás, gyász vagy munkahely elvesztése. Chamuel arkangyal abban is segít minket, hogy értékeljük a meglévő szeretetteli kapcsolatainkat. Kérjük  Chamuel arkangyalt, hogy támogasson a ragyogó, örömteli és egészséges szív csakra fejlődéséhez. Chamuel arkangyal segíti a lélektársak és ikerlángok találkozását. Emlékezzünk arra, hogy az angyalok legfontosabb üzenete: “az élet legfontosabb célja a szeretet”.

Megerősítés: “Chamuel arkangyal, kérlek lobbantsd fel és terjesztd ki a tiszta feltétel nélküli szeretet lángját a szívemben!”

 

© Hazel Raven, minden jog fenntartva. Fordította Perneczky Andrea

A cikk forrása:  Silent Voices magazin 2011 július

 

Egyedi elixirek

A következő kristály eszenciák ITT megrendelhetők!

  

Ametiszt – Jóllét

Ez az elixír remek, ha alacsony az önbecsülésed, kibillentél központodból vagy hyperaktivitást tapasztalsz. Segít a társadalomban megtalálni a helyed. Lelki szinten segít a meditációban és az Istentudat erősítésében. Az ametiszt fokozza az intuiciót miközben az érzelmi, szellemi és az integrált spirituális testek összehangolásával egy egységként kezdenek működni.        

Akvamarin – Gyógyulás serkentő

Az akvamarin felébreszti a vágyat önvalód mélyebb megismerésére. Ez az elixir az elme, lélek és test fokozott egységbe rendeződését hozza. Csökkenti a félelmet és a zavarodottságot. A kifejezés képessége és mások elfogadása javul az akvamarin segítségével.      

Borostyán – Spirituális tudat

Alkalmazd a borostyánt, ha döntésképtelen, szétszórt vagy nyugtalan vagy. A memória kiesésben szenvedőknek borostyánra lehet szükségük. Ez az eszencia aktíválja az önzetlen és passzív viselkedést. Felerősíti a gondolatot és így ráébreszt a spirituális tudás létezésére.         

Füstkvarc – Kundalini energia

A füstkvarc használatával a kundalini energia megfelelően beindítható vagy felszabadítása megkezdődik. Az elixír segít a nem világos gondolat formákat kitisztítani és enyhíti a depressziót. Hasznos lehet a test pozitív energiával való feltöltésére, mely során a gyökér, szakrális és napfonat csakra összerendeződik.   

Gyémánt – Teljes összehangolás

A gyémánt minden formája mester gyógyítóként ismert. Eszencia kombinációkban a gátló, negatív hozzáállás feloldására használják, amely akadályozza a finom-rezgésterápiás gyógyírek hatásait. Ez az elixír a fejben lévő magasabb csakrákra hat. A színes gyémántok más csakrákra is hatással vannak. A gyémánt különösen fontos a korona csakrában és a személyiségben lévő gátak eltávolításához. Hasznos a bizonytalan, aggodó és alacsony önbecsülésű emberek és állatok számára. Elősegíti a tiszta gondolatokat és összehangol, hogy a legmagasabb spirituális szinten gondolkozzunk. Ez egy nagyon erőteljes eszencia, amely segít megtisztítani a meridiánokat, az éteri és mentálteset.                                                                                           

Gyöngy (sötét/világos) – Érzelmi egyensúly

Minden szélsőséges érzés mélyreható kiegyensúlyozója. A lelki érzékenység és rugalmasság fejlődik. Az anyával kapcsolatos problémák enyhülnek. A leghatékonyabb ásvány az érzelmi nehézségek kezelésére. A meglévő testi sóvárgást felszámolhatja.                                

Hegyikristály – Nyugalom

Fontos elixír a meditáció, intuíció és érzékenység fejlesztéséhez miközben elősegíti a spirituális megvilágosodást. Szedésével csillapítani lehet a szélsőséges érzelmeket különösen a hisztériát. Segít az aura egyensúlyozásában és az idő előtt felébredt kundalini megnyugtatásában. Használd a hegyikristályt bármely más eszenciával együtt hatásának fokozására. A háttérsugárzás ellen védelmet nyújt, ezért számítógépes munkához előnyös.                                                 

Heliotróp (vérkő) – Életerő/ bátorság

Ezzel az elixírrel a fizikai és szellemi erőnlét fokozható. A vér és vérképző szervekre erőteljesen hat. Bátorság és szellemi egyensúly fejlődik, a zavart elme megnyugszik és kialakul az elővigyázatosság a szükségtelen kockázat megelőzésére. Ez a kristály a tudatosság és megvalósulás magasabb szintjére emel. Jóga és tantra gyakorlóknak hasznos ez az eszencia.           

Jáde – Önzetlenség

Ez az eszencia serkenti a zenei tehetséget, magasabb szeretetet és az önzetlenség érzését. Különösen a családon belüli kapcsolat erősödik. Használd a Földre való ráhangolódáshoz. Bátorság, bölcsesség, érzékenység, pszichikai képességek és múlt életes tudás fejlődik az eszencia használatával.                                                                

Lápisz Lazuli – Kommunikáció

Ez az eszencia segít kifejezésre juttatni önvalódat és kimondani az igaszságot. Segít a torok csakra megnyitásában. Használd a meditáció fejlesztéséhez és  önvalód mélyebb megismeréséhez. A lápisz enyhíti a régi érzelmi fájdalmakat és nyugtalanságot.                         

Opál (világos) – Misztikus tapasztalat

Ezt az elixírt a korona és harmadik szem csakrákhoz tartozó agyalapi mirigy és tobozmirigy funkcióinak serkentéséhez lehet használni. Összeköti az érzelmi és korona csakrát és így a hara magasabb oktávjait lehet megtapasztalni. Ez az elixír nagyban növeli az intuíciót.          

Rózsakvarc – Megnyitja szívedet

Az érzelmi egyensúly eléréséhez és a szív csakra megnyitásához kíváló a rózsakvarc. Az elixír fejleszti a személyes kifejezést, magabiztosságot, kreativitást, a szépség és művészetek szeretetét. Oldja a dühöt és feszültséget különösen az apával szemben.                                                                               

Rubin – Spirituális egyensúly

Rubin elixír használatával a kundalini energiák kiegyensúlyozott módon aktíválódnak. Erősíti a szívet és erőteljesen stimulálja a szív csakrát. Isteni szeretet és ösztönös vezetői készségek fokozódnak. Az apával vagy apa képpel való kapcsolat javul rubin elixírrel. Ez a kristály csökkenti a zavarodottságot és a halogatást.  

Smaragd – Egyensúly

A smaragd a szív csakrát harmonizálja. Egyensúlyozza az asztráltestet és általánosságban fokozza a szellemi és intuitív készségeket. Hasznos lehet az apával vagy apasággal kapcsolatos érzelmi problémák simításához. A spirituális fejlődés útján ez az elixír támogat az egyensúly eléréseben és csillapítja a rejtett félelmeket.  

Tigrisszem – Felső vezetés

Ez az elixír összehangolja a gyökér csakrát a homlok csakrával így megértés születik a felsőbb célokkal kapcsolatban.       

Türkiz – Mester gyógyító

Ez a kristály mester gyógyász: minden csakra, meridián, nádi és energiatest megerősödik és összerendeződik türkiz elixír használatával. Számos tápanyag felszívódását serkenti. Ez a kristály nagyon erőteljes védelmet biztosít környezeti szennyezők ellen.